Támogatottak / Sport

MOL Tehetségtámogató Program 2016, Sport

Ismerkedjen meg a MOL Tehetségtámogató Program sportolóival részletesebben! 2016-ban a MOL Tehetségtámogató Program keretében összesen 126 fiatalnak nyújt támogatást 32 millió forint értékben az Új Európa Alapítvány kuratóriuma. A támogatottak között olyan tehetséges fiatalok szerepelnek, mint Kopasz Bálint kajakozó és Tóth Lili Anna futó. Ismerkedjen meg néhány támogatottunkkal részletesebben!

patrik-allo-kis.jpg
Esztergályos Patrik (19
párbajtőr, Tatabánya
Patrik 8 éve kezdett vívni, a válogatott keret tagja. Számos országos bajnoki éremmel rendelkezik és már a nemzetközi porondon is megmutatta tudását. A 2014-es év nagyon eredményesen sikerült számára, ezt folytatta a 2015-ös idényben is.
Patrik tagja volt a 2015. évi EB ezüstérmes és VB bronzérmes csapatnak. A Junior csapat tagjaként 2016-ban EB aranyérmet szerzett. Célja a válogatottban való maradás és további kiemelkedő eredmények elérése. Edzője, Partali Csaba szerint: "Az első válogatott szereplése óta, minden Európa- és világbajnokságról éremmel tért haza. Az Ifjúsági Olimpián egy egyéni arany- és egy csapat ezüstérmet szerzett. Igazi csapatember, aki alappillére a junior párbajtőr válogatottnak. Technikai repertoárja az egyik leggazdagabb a juniorok világában.? 2015-től a MOL Tehetségtámogató Program támogatottja, mely eszközvásárlásában segíti a fiatal vívót.
marton-villo-kis.jpg
Marton Villő (15)
jégtánc, Budapest
Marton Villő a budapesti Osztrák-Magyar Európaiskola tanulója és Danyiil Szemkoval egy éve korcsolyázik párosban. Koruk szerint még csak advanced novice kategóriába tartoznak.
Legnagyobb sikerük, hogy a következő szezont első számú junior jégtánc párként kezdhetik, és részt vehettek életük első világbajnokságán a legfiatalabb párosként. A Debrecenben rendezett 2016-os VB-n 20 ország 31 indulója közül a 23. helyen végeztek. Terveik között eredményes Grand Prix szereplés és a Magyar Bajnokság megnyerése szerepel. A 2017. évi Junior VB-n az első 20 helyezett közé kerülést tűzték ki célként. Villő edzője a 2015-ben MOL Mester-M díjjal kitüntetett Vedres Mátyásné Berecz Ilona. Villőt 2016-tól a MOL Tehetségtámogató Program segíti eszközvásárlásában.
toth-lili-anna-allo-kicsi.jpg
Tóth Lili Anna (18)
futás, Dombóvár
Tóth Lili Anna középtáv- és akadályfutó, 2007-től, 9 éves korától rendszeresen jár a Dombóvári VASE edzéseire, eleinte az ugrókötéledzésekkel párhuzamosan. Olimpiai kerettag, korosztályos válogatott és a Héraklész Bajnok Program tagja.
Eddigi pályafutása során több korosztályos csúcsot futott, köztük 2000m és 3000m akadályfutásban ifjúsági csúcstartó. 2009 óta indul az országos atlétikaversenyeken, azóta több mint 30 alkalommal szerzett országos bajnoki címet. 2013-ban az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Hollandiában 2000m akadály versenyszámban első helyezést ért el. Már akkor az U18 válogatott tagja volt. 2014-től tagja lett az atlétikai olimpiai keretnek. Kínában bronzérmes lett a II. Ifjúsági Olimpián 2000m akadályfutásban. Az olimpiát megelőzően a bakui kvalifikációs versenyen 4 század másodperccel maradt le az aranyéremről. Lili 2014-ben két fedett pályás országos bajnokságot nyert. 2015-ben a fedett pályás bajnokságokon a felnőttek között 3000m-en második, korosztályában 1500m-en és 800m-en is első helyezett lett. Tavasszal női ifjúsági kategóriában, majd év végén, három alkalommal már női abszolút kategóriában lett első. Sérülés miatt hosszabb kihagyás után az ifjúsági Országos Bajnokságon megszerezte a kvalifikációt a korosztályos világbajnokságra 2000m akadályfutásban. A világbajnokság elődöntőjében a negyedik legjobb idővel bekerült a döntőbe, de a korábbi sérülés miatt a döntőben a 11. helyen végzett. Legfőbb célkitűzése, hogy kijusson az Junior VB-re 3000m akadályfutás versenyszámban. 2013-tól a MOL Tehetségtámogató Program támogatottja.

MOL Tehetségtámogató Program 2016, Sport Klasszis

pupp-reka-allo-kis.jpg
Pupp Réka (20)
judo, Paks
Pupp Réka első osztályos kora óta judózik, szinte minden korosztályban nyert országos bajnokságot, így jelenleg 16-szoros magyar bajnok egyéniben és négyszeres bajnok csapatban. A válogatott egyik meghatározó alakja.
2012-ben az Ifi EB-n bronzérmes lett, 2013-ban megnyerte az EYOF-t, 2014-ben a junior EB-n ismét harmadik lett. 2015-ben az első Európa Játékokon csapatban ötödikek lettek. 2015-ben megnyerte a junior EB-t, U23-as EB-n harmadik lett. Tervei között szerepel, hogy megvédje EB címét és az U23-asok között is dobogóra szeretne állni. Junior VB-n minél jobb helyezést érne el, illetve a Felnőtt EB-n is a jó szereplés a célja. 2012-től több évben is a MOL Tehetségtámogató Program támogatja volt, 2016-ban a MOL Tehetségtámogató Klasszis Réka útiköltségeihez járul hozzá.
galambos-ramona-foto-martin-ga.jpg
Galambos Ramóna (20)
birkózás, Kaposvár
Ramóna 2005-ben kezdett el birkózni. Az első időszakban a fiúk között szerepelt, ami a későbbiekben nagyban segítette fejlődését.
Első érmét 2007-ben szerezte, eddig elért eredményei közt a diákolimpiákon három, országos bajnokságokon 8. bajnoki címmel büszkélkedhet. 2010-től folyamatosan a magyar korcsoportos válogatott tagja, nemzetközi viadalokon sikeresen szerepelt az évek folyamán, ahonnan legtöbbször aranyéremmel tért haza. 2011-ben serdülőként a kadet korosztály világbajnokságán 5. helyezést ért el. 2013-ban kadet és junior korcsoportban is országos bajnok lett, a Kadet EB-n 1. helyen végzett. Ekkor kadetként meghívást kapott a felnőtt válogatott keretbe. Majd a kadet VB-n is első helyen végzett. Ebben az évben Héraklész Díjazott volt. 2014-ben a felnőtt Országos bajnokságot is megnyerte, majd a felnőtt EB-n 8. lett, a csapat VB pedig 7. Junior EB-n 3. lett. Célja a 2020-as tokiói olimpián való részvétel. Ramónát 2012-től több évben is támogatta az alapítvány, 2016-ban a MOL Tehetségtámogató Klasszis Program Ramóna útiköltségeihez járul hozzá.