Az alapítvány / Médiasarok

2015. november 30.
80 ifjú művész és kutató nyert támogatást a MOL alapítványi pályázatán

A MOL Tehetségtámogató Program 80 fiatal művész és tudós pályafutását segíti összesen 16 millió forinttal. A tehetséges és eredményes diákok eszközvásárláshoz vagy útiköltséghez igényelhettek támogatást a pályázati felhívás keretében. A szakértő zsűri értékelése után a végső döntést a pályázatokat kiíró Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg. A fiatal tehetségek fejlődését segítő MOL Tehetségtámogató Program 2006 óta működik, eddig összesen több mint 480 millió forintot fordított a támogatásokra. 

2015. szeptember 19.
Európa és országos bajnok gyerekek mutatták meg, milyen fontos a családjuk támogatása

A MOL, az Új Európa Alapítvány és a Nagy Sportágválasztó, a közösen létrehozott, „Családom a szponzorom!” fotópályázatának eredményeit hirdette ki Szilágyi Áron, olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó.

2015. június 03.
Különleges filmszakkör Ónodi Eszterrel

Ónodi Eszter, a magyar HBO legújabb sorozatának, az Aranyéletnek egyik sztárja, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete az új film egyik forgatási napján látta vendégül a Hűvösvölgyi Gyermekotthon filmszakkörös diákjait. A rendkívüli programon hat gyermek tekinthetett bele egy nagyszabású filmforgatás kulisszatitkaiba azok közül, akik év közben a Gyermekszem Egyesület által szervezett és a MOL Gyermekgyógyító Program által támogatott filmszakkörre járnak.