Hírek / Művészet-tudomány

A szakértő zsűri értékelése után a végső döntést a pályázatokat kiíró Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg. A fiatal tehetségek fejlődését segítő MOL Tehetségtámogató Program 2006 óta működik, eddig összesen több mint 500 millió forintot fordított a támogatásokra.

A MOL Tehetségtámogató Program fiatal és eredményes művészek, ifjú kutatók és sportolók fejlődését segíti. A felkészüléshez és a sikerek eléréséhez szükséges eszközök biztosítása, egy hangszer, sportszer megvásárlása, vagy egy verseny, mesterkurzus útiköltségeinek támogatása jelenti a legnagyobb segítséget számukra. 2016-ban a művészet-tudomány kategóriában több mint 250 pályázat érkezett be, amelyek közül az Új Európa Alapítvány kuratóriuma összesen 74 fiatalnak és csapataiknak ítélt meg támogatást 17 millió forint értékben.

Az értékelésben szakértő zsűri működött közre, amelynek tagja volt Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Eckhardt Gábor zongoraművész, a Zeneakadémia tanára, Kállai Gabriella oktatáskutató, az OFI munkatársa. A végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg. Az értékelésnél az eddig elért eredményeket és a rászorultságot vették figyelembe.

A nyertesek között van Magyar Valentin zongorista, aki a Virtuózok Komolyzenei Tehetségkutató műsorban is sikerrel szerepelt és Horváth Roland programozó, aki néhány éve jelnyelvoktató alkalmazást fejlesztett. A MOL Tehetségtámogató Klasszis kategóriában a 18. életévüket betöltött, korábbi sikeres pályázóit segíti továbbra is az alapítvány. Az idei évben 11 pályázó nyert el támogatást, több mint 2 millió forint értékben, köztük Verbőczi Noémi balerina és Szűcs Mátyás asztrofotós is.

A MOL idén 10 éves közhasznú alapítványán keresztül 2006 óta karolja fel a fiatal tehetségeket, eddig több mint 11000 sportoló és művészeti vagy tudományos pályára készülő fiatal fejlődését segítette.

A támogatottak listája itt érhető el.