Hírek / Jószolgálati nagykövet

A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat keretén belül 2004 óta működik egy olyan mozgás- és élményterápiás szakosztály, amelynek tagjai rendszeresen vezetnek barlanglátogatásokat mozgássérült és fogyatékkal élő gyermekek számára. Az évközi barlangi túrák 2-3 órát vesznek igénybe, amelynek előkészítésében és lebonyolításában önkéntesek és gyógypedagógusok is közreműködnek. A nehezen járható barlangjáratok meghódítása igazi kihívást jelent a sérült gyerekeknek. Saját korlátaik megtapasztalása mellett lehetőségük nyílik arra, hogy ezeket túllépve új élményekhez jussanak, önbizalmuk, önértékelésük erősödjön, a váratlan helyzetek megoldásával problémamegoldó képességük fejlődjön.

A június 17-ei kalandos barlangtúrán részt vevő hallássérült gyermekek Ónodi Eszterrel közösen járhatták be a Pál-völgyi-barlang meseszerű járatait, ahol hihetetlen lelkesedésről és bátorságról tettek tanúbizonyságot. „Valóban egy felejthetetlen érzéssel, élménnyel lettem gazdagabb, és nagyon örülök neki, hogy az Alapítvány jószolgálati nagyköveteként én is segíthettem most a gyerekeknek a barlang meghódításában. A túra során sokszor én magam is nehezen vettem a kanyargós barlangjáratok által teremtett akadályokat. Emellett teljesen lenyűgözött az, hogy ezek a gyerekek milyen akaraterővel jutnak előre a járatokban.” – számolt be élményeiről a színésznő.

Gáborné Haáz Andrea, a MOL Új Európa Alapítványának ügyvezetője elmondta, hogy „a MOL Gyermekgyógyító Program immár 7 éve támogat olyan nonprofit szervezeteket, amelyek élmény- és művészetterápiás programjukkal segítik a krónikusan beteg vagy fogyatékkal élő gyermekek gyógyulását. A barlangászok által szervezett túrák egy egészséges ember számára is nagy kihívást jelentenek. Éppen ezért nagyon örülünk ennek a különleges kezdeményezésnek, amely rendkívüli élményhez juttatja a sérült gyerekeket és ezen keresztül segíti elő fejlődésüket. Ez az élményterápia lényege.” 

onodi_eszter_a_pal_volgyi_barlangnal_talalkozott_a_serult_gyerekekkel.jpgonodi_eszter_a_pal_volgyi_barlangnal_talalkozott_a_serult_gyerekekkel.jpgonodi-eszter-is-felkeszult--brlngszsr.jpgonodi-eszter-is-felkeszult--brlngszsr.jpgonodi-eszter-es--gyerekek--pl-volgyi-brlngbn.jpgonodi-eszter-es--gyerekek--pl-volgyi-brlngbn.jpgonodi-eszter-serult-gyerekekkel-brlngszott.jpgonodi-eszter-serult-gyerekekkel-brlngszott.jpga-sikeres-tur-vegen--gyerekekkel.jpga-sikeres-tur-vegen--gyerekekkel.jpg