Hírek / Civil szervezetek

A MOL Gyermekgyógyító Program krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekek gyógyulását, rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás programokat támogat pályázati úton.

A 2020-ban meghirdetett felhívásra 96 pályázat érkezett be összesen 190 millió forintos támogatási igénnyel. A pályázati programokról orvosszakértők és szakmai zsűri mondott véleményt. A zsűri tagjai voltak ebben az évben: Dr. Hauser Péter, a BAZ Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának vezető főorvosa, gyermekonkológus, Dr. Hammer Zsuzsanna, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar egyetemi adjunktusa és Pálmai Katalin, a Heim Pál Gyermekkórház nyugalmazott pszichológusa. 

A kuratórium ebben az évben 34 szervezetet tudott 45,3 millió forintos támogatásban részesíteni, amelyen 10 művészetterápiás program és 24 élményterápiás évközi program vagy nyári tábor osztozik.

A támogatottak előfinanszírozásként kapják meg a támogatást, amelyet legtöbb esetben a terapeuták bérére fordítanak így téve könnyebben elérhetővé a foglalkozásokat a rászorulók számára.

A támogatott szervezetek listája itt érhető el.

A MOL Gyermekgyógyító Program aktualitásairól itt tájékozódhat.

A MOL Gyermekgyógyító Program 2005 óta összesen több mint 550 rehabilitációs programot tudott támogatni a gyermekegészségügy területén. Az eddigi támogatások nagysága meghaladja a 700 millió forintot.