Hírek / A hónap embere

Szinte fogalmazhatunk úgy, itt nőttél fel. Hogy látod magad, ha visszatekintesz? Hol voltak a nagy elágazási pontok, és hogy látod a megtett utat?

Nagyon meghatározó időszak volt az életemben az elmúlt tíz év. Ez az időszak talán minden ember életében a legmeghatározóbb: ekkor dől el, milyen irányban tanul tovább, azok az élmények, amelyek ekkor érik, nagyban befolyásolják a későbbi döntéseiben. Amit akkoriban a MOL Alapítványnak köszönhetően kaptam – mesterkurzusok, külföldi tapasztalatok, nemzetközi barátok – akár egy életen át elkísérnek majd. 

Hol dőlt el számodra, hogy folytatni akarod az előadói utad, hogy ez a legfontosabb vágy? 

Soha nem volt kérdés, hogy művészettel akarok-e foglalkozni. Akármihez nyúltam, mindenből olyasmit hoztam ki, aminek az eredménye valamilyen művészeti alkotás. A zenélésből pedig valahogy evidens módon következett az eladóművészi pálya, ami azon túl, hogy csodálatos hivatás, nagyon izgalmas is, mert az előadónak lehetősége nyílik mélyen megismerkedni mesterművekkel. Hogy hű és izgalmas előadást mutathasson a közönségének, kutatómunka és tanulmányok kell, hogy megelőzzék azt. Talán akkor lesz igazán képes úgy átadni az adott műveket, hogy azok teljes értékűek lehessenek. A remekművek megismerése például abban is segítséget nyújthat, ha az ember a későbbiekben alkotóként akar próbálkozni, tehát létrehozóként akar valamit saját maga kitalálni. Ha ismer legalább egy-két ilyen művet, mintaként lebeghet a szeme előtt, hogy így néz ki egy jó alkotás, és mit csinálna ahhoz hasonlóan, vagy mit csinálna nagyon másként.

Amikor nagyon pici gyerek még valaki, akkor mi az, ami miatt egy művészeti ág mellett leteszi a voksát? Mi az, ami megérint, mi az, ami elindít?

Szerintem nagyon egyénfüggő, de az biztos, egy ideig kell, hogy a szülő lökdösse a gyereket, ha érzi, hogy ott van benne a lehetőség az adott területen később kiteljesedni. Esélyes, hogy a felnövekvő művészt hálával fogja eltölteni, ha nem hagyták elbizonytalanodni a szülei vagy éppen segítették abban, hogy kitartó legyen. Persze, ennek az ellentettje, amikor a szülő túlságosan nyomja a gyerekét egy irányba, nem biztos, hogy jóra  vezet. Persze van olyan gyerek is, aki nem tud mással foglalkozni, szinte játéknak tekinti azt, amit csinál, olyasminek, amivel próbálkozni, kísérletezni lehet. Talán ez a lehető legjobb megoldás. 

Mi volt az az életkor, amikor kinyíltál arra, amit említettél is, hogy megértettél életműveket, megszólítottak művek, alkotók, életutak?

Az elmúlt pár évben éreztem egy komolyabb változást ebben. Lehet, hogy tudat alatt talán mindig is megvolt a képességem, csak még nem tudtam mélyen átérezni, mert nem volt meg hozzá a kellő élettapasztalatom, ami miatt bele tudtam volna élni magam helyzetekbe vagy lelkiállapotokba. Persze most sincs mögöttem elég élettapasztalat, de ami mostanáig egymásra rakódott, talán már jó alap ahhoz, hogy a zeneműveket, műalkotásokat mélyebben át tudom érezni.

A társművészeteket hogyan tudod alkotó módon összeegyeztetni a klasszikus zenével?

Bármi, amivel találkozom, inspirációs forrás tud lenni abban, amit előadóként vagy alkotóként csinálok. Ez igazából azzal kapcsolódik össze, hogy egy művész bizonyos esetekben rendkívül nyitott és érzékeny ember. Ezt az érzékenységet, ezt a nyitottságot fejleszteni kell tudni egy életen át, mert szerintem akkor képes az ember művészként kiteljesedni, megmaradni az alkotás mellett. Nyilván sok egyéb tényező is befolyásolja ezt, de a lényegi részre gondolok most.  Ahogy én az egyéb művészeti ágakra tekintetek, az számomra nem egyéb, hanem megpróbálom őket egyként kezelni és mindenből valami olyat leszűrni, ami engem emberként jobbá, gazdagabbá tehet, és ezáltal ezek a tapasztalatok, ezek a gondolatok, amiket az alkotások előhívnak, azokban a dolgokban, amiket csinálok – adott esetben egy koncerten zeneművek eljátszása közben – felhasználom.

Mondasz arra példát, hogyan hat rád, hogyan változtat, ami más művészeti ágak felől ér? Mi inspirál, mi vonz, mi az, ami másfajta alkotásra késztet, a zenén túlira?

Amikor egy zeneművet előadok, megpróbálom megérteni, feltérképezni, átérezni. Mindenkinél nagyon egyedi a folyamat, hogy a mű miként képes eljutni egészen a zsigereiig, sőt, odáig, hogy nem csak tudja, hogy mi van a kottában, hanem úgy képes eljátszani, mintha a saját műve lenne, amit maga írt. Vannak olyan zenészek, akiknek ez kizárólag zenei asszociációkkal működik. Én az a típus vagyok, aki szeret érzéseket, érzeteket más módon is megfogalmazni – ez segít megragadni a saját elképzelésemet a darabról, formálni a saját interpretációmat. Konkrét eset, amikor idén tavasszal játszottam Sztravinszkij Tavaszi áldozatának a négykezes változatát az általam szervezett Kamara-Kör koncertjén a Zeneakadémia Nagytermében Ránki Fülöp zongoraművésszel. A közös alkotófolyamat nekem csodálatos élmény volt; Fülöp egy olyan típusú zenész, aki nagyon művelt, és hihetetlen alapos képet formál a zeneművekről. Ahhoz, hogy ezt a remekművet felépíthessük együtt, készítettem egy story-boardot, amely nem cselekmény, hanem érzet alapú: a fantasztikus impresszionista festő, William Turner életművéből válogattam festményeket a zenemű minden tételéhez. Az, hogy vizuális alkotásokhoz is tudtam asszociációkat kötni, segített a zenei megfogalmazásban – hogy pontosan mit is érzek a mű egy-egy tételénél.  Lehet, hogy egyszerűbb volt nem túl konkrétan szavakba önteni, hanem olyan kifejezésmóddal pontosítani az elképzelésemet, ami a tudatalattimból következik… 

Hol látod magad 5-10 év múlva?

Tartottam kicsit ettől a kérdéstől… Az biztos, hogy nagyon szeretnék tovább fejlődni zeneileg, művészileg és olyan emberekkel körülvéve lenni, akikkel közösen tudunk létrehozni izgalmas előadásokat, alkotásokat, amelyek másoknak újat, jót adhatnak. De, hogy 10 év múlva pontosan mi lesz, nehéz előre látni, mert annyi minden befolyásolja. Inkább csak tendenciákat látok. Azt érzem, hogy most mi érdekel nagyon. És nem akarom ennyire előre eldönteni, hogy pár év múlva ott legyek egy bizonyos lépcsőfokon. Inkább az érzéseim és az intuícióim, a kíváncsiságom vezetnek, és hozzák magukkal a következő lépéseket, irányokat, hogy merre is kell mennem. 

A nyár hogy lesz?

Sok mindennel tele. A vírus miatt több dolog tolódott, például egy filmforgatás is, aminek megtiszteltetés, hogy részese lehetek: Petrovics Eszter dokumentumfilmjének, a ‘Mi Kodályunk’ második részének leszek az egyik főszereplője. Nagyon izgalmas, hogy a sok, Kodály életében fontos szerepet játszó helyszín felkeresése mellett még énekelnem is kell a filmben Kodály Psalmus Hungaricus-ában. Emellett a salzburgi Mozarteum SpotOnMozArt projektjébe, ahol Mozart zenéihez kell vizuális interpretációkat, installációkat kitalálni, nemrégiben derült ki, hogy az én rövidfilm-ötletemet is beválogatták, úgyhogy ezt is az elkövetkezendő hónapokban fogjuk majd leforgatni. Továbbá koncertek, például a Klassz a pARTon! fesztiválon, ahol az elmúlt évek során több alkalommal is felléphettem. 

Idén egy régi barátommal – aki szintén a MOL Alapítvány támogatja – Dolfin Balázzsal tartunk egy cselló-zongora estet a keszthelyi Festetics-kastélyban, amely, mondhatjuk úgy, hogy zárókoncertetje annak az időszaknak, hogy én a MOL Alapítvány támogatottja vagyok. Az életkoromból kifolyólag idén nyerhettem el utoljára a támogatást. Ez a koncert egy összegzése is lehet az elmúlt tíz évnek.

fotó: Rédling Hanna

radnoti.jpg

Radnóti Róza szerteágazó érdeklődése mellett (film, képzőművészet, tánc) zenésznek készül, számos hazai és nemzetközi zongoraverseny díjazottja. Fiatal zenésztársaival megalakította a Kamara-Kört, amely fellépési, koncertlehetőséget kínál ifjú kamarazenészeknek. Róza többször fellépett már a Zeneakadémián, a Művészetek Palotájában és a Budapest Music Centerben is, valamint Európa több országában adott koncertet. Zenei fejlődését immár egy évtizede kíséri nyomon a MOL Alapítvány. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.