Hírek / Civil szervezetek

A pályázatokról szakmai előszűrést követően az alapítvány kuratórium mondott véleményt, amelyben idén Dr. Velkey György gyermekorvos, a Bethesda kórház főigazgatója és Pálmai Katalin pszichológus, a Heim Pál kórház Gyermekpszichiátriai osztályának korábbi munkatársa kapott helyet. A támogatott szervezetek művészet- vagy élményterápiás évközi foglalkozásokat, valamint nyári élményterápiás táborokat valósítanak meg. A pályázati támogatás a legtöbb esetben a terapeuták, szakemberek bérét és a foglalkozások eszközeinek beszerzését tudja fedezni több mint háromezer gyermek és fiatal gyógyulását és fejlesztését elősegítve. 

Az idei pályázatban új szempont volt és előnynek számított az elbírálásnál, ha a gyermekek terápiás foglalkozásait családterápiás elemekkel tudták kiegészíteni. Jó példa erre a Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány „Kilazulunk - élményterápiás nyaralás” címmel tizenéves mozgássérült gyerekeknek és családjaiknak szóló programja, ahol cél a gyerekek önállóságának növelése és a szülők túlóvó hozzáállásának csökkentése, a kölcsönös bizalom erősítése és az egészséges családi minták kialakítása. 

A támogatottak között van ezen kívül a pécsi Murál Morál Egyesület, amely kamaszok gyász vagy válás miatti veszteségeinek a feldolgozását segíti a művészetterápia eszközeivel, illetve a Volt Nevelőszülők Alapítványa (VONESZO), amely a playback improszínház eszközeit hívja segítségül, hogy gyermekotthonban élő és potenciális drogfogyasztás miatt veszélyeztetett kamaszokkal előadásokat vigyen színpadra, amivel utána turnéra indulnak és sorstársaik előtt lépnek fel. Nyertes lett a Szól a Szív Alapítvány is, amely látássérült gyerekek számára kutyaterápiás és meseterápiás elemeket alkalmazó integrációs tábort valósít meg.

A MOL Gyermekgyógyító Program 2005 óta összesen több mint 500 rehabilitációs programot tudott támogatni a gyermekegészségügy területén. Az eddigi támogatások teljes összege meghaladja a 620 millió forintot és több mint 110.000 gyermekhez és családjaikhoz ért el.

A támogatott szervezetek teljes listája ezen az oldalon érhető el.