Hírek / Civil szervezetek

2017-ben a meghirdetett felhívásra összesen 106 pályázat érkezett be. Közülük 39 szervezet kapott támogatást több mint 45 millió forint értékben. A pályázatok értékelése két fordulóban történt. A szakmai előszűrést követően a pályázatokat zsűri bírálta el, amelynek Dr. Máthé Zoltán (Transzplantációs Klinika, főigazgató), Pálmai Katalin (pszichológus, Heim Pál kórház) és Dr. Velkey György (Bethesda Gyermekkórház főigazgató) voltak a tagjai. A pályázatokról a végső döntést az Új Európa Alapítvány kuratóriuma hozta meg.

A 2017. évi nyertesek listája letölthető innen.

A támogatott terápiák közt találjuk az idén 30 éves Bliss Alapítványt, mely a súlyosan károsodott beszédet segítve nonverbális kommunikációt tanít fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok számára. A speciális módszereket alkalmazó alapítvány budapesti gyógypedagógiai intézményében heti rendszerességű, tibeti hangterápiával egybekötött zeneterápiás foglalkozásokat tart projektje során. A tapasztalt zeneterapeutával tartott többórás délelőtti foglalkozások során a gyerekek a zene gyógyító erejével tanulják meg kifejezni magukat.

A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség Szeretetszolgálatáért Alapítvány 2006 óta működteti a Doktor Bohóc Mosolyszolgálatot. Kezdetben csak a szombathelyi Markusovszky Kórház gyerekosztályán, 2017 áprilisa óta már a soproni Erzsébet Kórház gyerekosztályán is vizitelnek. A klasszikus bohócdoktori eszközöket használó program művészeti vezetője 15 éve bohócdoktor, aki bohóctársaival a művészetterápia négy klasszikus elemét, a zeneterápiát, a tánc- és mozgásterápiát, a képzőművészeti terápiát és a drámaterápiát alkalmazza munkája során.

Az Életrevaló Karitatív Egyesület 2016-tól Életrevaló prevenció önismereti- és élményterápiás kisfilmkészítő műhely címmel foglalkozásokat tart, melyből képzett filmes szakemberek közreműködésével két film is készült már. Csoportjaikba gyermekvédelmi intézményekben élő fiatalok köréből toboroznak, részben a Kőbányai Gyermekek Átmeneti Otthonából, illetve Családok Átmeneti Otthonában élő fiatalok közül. Az önismereti gyakorlatok mellett a gyerekek a filmkészítést, történetírást és a profi filmes stábbal való forgatást is megtapasztalhatják.